NŐI és FÉRFI energiák a
párkapcsolatban

Egyedülálló online videókurzus a valódi női és férfi működésekről, megélésekről, a boldog és egyenrangú kapcsolódásért.

Olyan összefüggésekre láthatsz rá NŐ és FÉRFI között, amikre eddig talán még sehol. A részletek végre a helyükre kerülnek, kiteljesedik a kép. Megértheted a saját és párod működését.

Ez a kurzus nem sztereotípiákra, vagy „ezós” közhelyekre épül. Sőt! Lerántja a leplet azokról, és feltárja a valóságot a párkapcsolatok sikeres működtetéséhez, „kézzel fogható” és gyakorlatias megértést és tudást adva.

Nézd és hallgasd a videókurzust
bármikor, bárhonnan!

Téma és rész

Perc videóanyag

Alkalommal már élőben is megrendezve

Kukkants be a „Női- férfi energiák a párkapcsolatban” kurzusunkba!

Ezen a videókurzuson mi leszünk a trénereid

Némethi Erika

Földi Gábor

Az elmúlt 11 évben közel 500 önismereti kurzust tartottunk közösen. Tanfolyamainkon túl évente 10 elvonulást, tábort is szervezünk. Ezeken az eseményeinken nemcsak önmagukra találhatnak rá a résztvevők. Tucatnyi párkapcsolat, sőt házasság is született már a rendezvényeinken történt találkozásokból. Gondolatainkról és elkötelezettségünkről a YouTube csatornánkon található több, mint 700 ingyenesen is elérhető videóból kaphatsz képet. Videóink egyedülállóan gyakorlatiasan, kézzel fogható segítget adva, érthetően, és logikusan adnak megértést, és ezáltal sok segítséget az élet valammenyi kihívására.
Eddig 4 közös önismereti támájú könyvünk látott napvilágot, és került az olvasókhoz egyenként is több, mint 10 ezer példányban. Önismereti könyveinket is megtalálod a webáruházunkban.

Akik már részt vettek kurzusainkon:

„Erika és Gábor kurzusai alapjaiban változtatták meg az élethez, kapcsolatokhoz való viszonyomat. Új szemléletmódot adtak. Az egyik ilyen, hogy inkább fordìtsak energiát a másik nézőpontjának megismerésére a saját igazamhoz való ragaszkodás helyett. Ezzel a módszerrel minden konfliktus sokkal gyorsabban rendezhető. Ha pedig még a saját határaidat meg is tudod húzni hozzá, akkor az életed egy vidám játéktérré változik.”

Katona Tímea

„Erikával és Gáborral való egyéni beszélgetéseim, vagy kurzusaikon, táboraikban való részvételem egy utazás kezdete volt önmagam megismerésével kapcsolatban. Olyan kérdésekre kaptam választ, hogy mit keresek a világban, mi a dolgom, mi az utam és hogyan találjak rá. Amit megtanultam tőlük, hogy nincsenek véletlenek és a boldogságunkért magunk vagyunk a felelősek, senki más. A női férfi energiák kurzuson tanultam meg a módszert, hogy kapcsoljam be azokat a működéseimet, amik önbizalmat adhatnak, “ÉLETben” tarthatnak egy párkapcsolatban. Személyes élményként éltem meg, hogy egy szeretet táborban találtam meg életem szerelmét, a páromat akivel azóta boldog házasságban élek. Ha az Erikáék kurzusain tanultakat nem alkalmazom, nem találunk egymásra. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik keresik a lehetőséget arra, hogy az életüket megváltoztassák.”

Gundy György

„Elmondhatom magamról, hogy nagyon duzzogó nőszemély voltam. Szerencsémre ez már múlt idő, amit Erikának és Gábornak köszönhetek. A tőlük tanultakat alkalmazom a boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatomban egy igazi FÉRFI mellett. A „női sértődés” játszma nem megoldás. Helyette a megfelelő kommunikáció a megoldás. Tudom mit akarok és ezt el is tudom mondani támadás és számonkérés nélkül egyértelműen, de mégis kedvesen. Megosztom az érzéseimet, javaslatot teszek az adott szituáció megoldására némi kis nőies fortélyt belevive, és működik. A párom figyel és megérti, hisz ő arra vágyik, hogy óvjon, segítsen, és akkor érzi jól magát amikor megoldja ezeket, és mosolyt, szeretetet kap vissza.”

Molnár Csilla

„Kapcsolatunkban nagy könnyebbség, hogy ugyanazokat a Tudat-Om előadásokat hallgatjuk mindketten arról, mi a saját és a párunk eredendő, energetikábó fakadó működése. Sokkal könnyebb felismerni, szívből elfogadni és konfliktusmentesen kezelni a mindennapi szituációinkban mindazt, amire enélkül “ugrottunk” volna. Ha bármelyikünk ezt a horizontot szem elől tévesztené, vagy nem venné észre, a másik egészen biztosan, finoman vagy viccesen idézne a tanultakból, ami segít hogy megbeszéljünk és rendezzünk nehezebb helyzeteket. Így ismét helyreáll a béke köztünk.”

Oláh Anita és Göcz Levente

„Azt hiszem már sokan és sokszor feltettük az életünk egy-egy kritikus pontján azt a kérdést, hogy „miért”. Vajon miért történt velem ez, vagy az? Erika és Gábor kurzusain szemléletesen, interaktívan a kérdéseimre válaszolva kaphattam meg az okokat. Így megismerve az okokat sokkal könnyebb feldolgozni a történteket megértve a másikat.
Ahol pedig megértés van, ott van elfogadás is, és ahol elfogadás van, ott szeretet van és nyugalom. Szóval Erikáék szeretetet, nyugalmat, elfogadást és megértést hoztak az életembe. A férfi-női energiák kurzuson tanultam meg, hogy nem szabad levágni a nő energia szálait, hogy a bölcs férfi engedi a nőt élni, még akkor is, ha az nem felé irányul. És, hogy ez pontosan mit jelent azt te is megtudhatod, ha részt veszel ezen a kurzuson.”

Rigó Péter

„Kedves Gábor és Erika! Hálás vagyok azért, hogy anno rátok találtam! A kurzusaitokon, táboraitokban eltöltött évek során nagyon sokat formálódott a gondolkodásom, a tőletek kapott rengeteg hasznos, azonnal a gyakorlatba is ültethető tanács, ésszerű, logiskus magyarázatok eredményeképpen jobban rálátok már egós működéseimre, és nagyon sokat tanultam magamról. Segítségetekkel sikerült elfogadni és most már örömmel megélni a nőiségemben reljlő lehetőségeket, megérteni a férfi és női gondolkodás különbözőségét, mindezek birtokában az életem egy izgalmas, sok örömöt, lehetőséget, tartogató kalanddá változott.”

Belovárecz Gabriella

„A kurzusok és az utána végzett megfigyelések által megértettem, hogy miben korlátoztam magamat az életem során. Miután kikeseregtem magam, hogy mit szalasztottam el, rájöttem, hogy igazából csak én vagyok a gátja, hogy boldog életet éljek. Már van bátorságom új dolgokba kezdeni és ha sikerül, ha nem, azt is élvezem. Ui.: Üzenem annak, aki esetleg nem értené Gábort: Figyelj és megérted! 🙂”

Novák Pálma

„Mióta megtanultam Erika és Gábor kurzusain a kapcsolataimat ENERGIÁK szempontjából nézni, sokkal jobban látom a női és férfi mükődéseket. Sőt a saját műkődésemre is rálátok már és dolgozhatok azon amin változtatni szeretnék. Megértettem ki mit miért tesz vagy nem tesz. Ezzel az ismerettel sokkal könnyebb az elfogadása is bármilyen helyzetnek, szituációnak. Mint tudatosan gondolkozó ember szabadon dönhetek, hogy ha valami nem „szolgál” akkor szeretnék-e abban a helyzetben maradni vagy ahhoz az emberhez kapcsolódni. Döntök MAGAMÉRT. Imádom a kurzusokat és az előadásokat ahol rengeteg új felismerésre jutottam. Hálás vagyok és köszönöm a sorsomnak, hogy az életem részei vagytok Erika és Gábor 🤗”

Szamper Brigitta

„Erika és Gábor kurzusai három lépésben segítettek a ma már tudatosabb életem felé: 1. Gondolati nagytakarítás 2. Működéseim megértése és elfogadása 3. Megoldás: Gyakorlás ,gyakorlás ,gyakorlás Életem több területen végigmegyek (mentem) ezen a folyamaton: talán a legnehezebb téma számomra a párkapcsolati sémáim feldolgozása, amihez a női-férfi energiák kurzus adott a legtöbb „Aha” élményt. Sokat segített a gondolataim tisztázásában például a női és a férfi energiás működés részletes megismerése, rendszerbe foglalása: mikor melyiket élem, melyik miben segít engem ,hogyan jelennek meg az energiák a párkapcsolatba Nem tűnnek el a problémák az életemből , de egyre ügyesebben és gyorsabban ismerem fel a helyzeteket és ma már képes vagyok kíváncsisággal , nyitottsággal és lelkesedéssel “gyakorolni” az ÉLETET.”

Csíkné Tóth Anita

Emeld a kapcsolatodat tudatos magaslatokba!

Szerezd be ezt a videókurzust, és juss felismerésekre önmagadról kényelmesen, bárhonnan, a saját tempódban!

Érdemes jegyzetelned, vagy többször megnézned a videókat. Minden újra játszás új felismeréseket hozhat.

A videókurzus nagy csalódásoktól és megannyi szenvedéstől kímélhet meg.

  • Hány kapcsolatod futott zátonyra egy jó kezdet után azért, mert időközben elveszítetted önmagadat, vagy mert rosszul választottál?
  • Hány veszteségtől, csalódástól kímélhetted volna meg magad azzal, hogy megérted,
    hol és miben vannak a Te valódi erőid?
  • Hány konfliktust úszhattál volna meg, ha jól kommnunikálod az igényeidet és vágyaidat?
  • Hány kellemetlenségtől kímélhetted volna meg önmagad, ha bátran mondasz nemet?
  • Hány felesleges, pusztító veszekedés vagy szakítás nem történt volna meg, ha tudod, hogyan kell együttműködően kommunikálni?
  • Vajon menny boldog percet, napot, évet vettek el tőled ezek a veszteségek?

Most végre elérheted, hogy a jövőben boldogabban és jóval tudatosabban
élhesd meg kapcsolataidat, és az egész ÉLETedet.

Ez a kurzus az élőben is látogatható azonos című, kiscsoportos önismereti kurzus
alapján készült, melyet 8 év alatt eddig 115 alkalommal rendeztünk meg, és közel 2000 fő végezte el.

A 280 perces, 16 részes videókurzus
ára mindössze 28.000.- Ft

Ezért az összegért 3 hónapra szóló hozzáférést kapsz az online tanteremhez, ahol a 16 videóleckét, belépve a regisztrált fiókodba, korlátlanul nézheted bármikor, bárhonnan (internetkapcsolat szükséges).

Készen állsz az önismeretre?

Jelentkezz a tanfolyamunkra most, vagy ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot!